Volt egy fiam

Amikor csak magzat volt,

Akkor már úgy éreztem ,

Kisfiam van. És nem is volt

Rossz kedvem azt hiszem.

Bár nem volt akkor minden rendben.

Lekvár és száraz kenyér volt otthon.

Együtt ettük a fiam és én délben,

És feküdtem naphosszat betegen a pamlagon.

Eltelt az idő. Megszületett.

Fiam van, mint ahogy vártam.

Jó gyerek volt. Örült, hogy élhetett,

Alig nőtt meg - én már váltam.

Kárpótolt a fiúcska, bármennyit is szenvedtem.

Ő szeretett nagyon. Tanult és játszott.

Én közben újból férjhez mentem,

A jó családhoz akkor úgy tűnt, semmi sem hiányzott.

Teltek az évek, mintha egy pillanat lenne.

Sokat dolgoztam, s otthon mindig fáradt voltam.

Közben felnőtt a fiam. Ő már egy önálló elme.

És elérkezett ez is, megbántott. És én csak sírtam, sírtam.

Nekem még mindig van fiam, Ő az enyém,

Hatvanban él. Mostanában nem is látogat.

Bennem szüntelenül él a remény,

Hogy vele az élet szép napokat még tartogat.

Csak akkor mondhatom, hogy volt egy fiam,

Bár ne lenne az élet ilyen kegyetlen,

Ha már nem kel fel a dolgát végezni - kisfiam,

Ha majd fönt lakik már a hegyekben.

Majd elmondom, ha kérdik.

Volt egy fiam. Nagyon szerettem.

Nem e világra való volt  - mesélik.

Nem tudom, mert alig ismertem.

Hatvan, 1998.11.08. 11,30-12,00

Fehér Sólyom István